Jegyvásárlás

Person


Gabriella Lakatos

Gabriella Lakatos

Színész.

A Tesla Teátrum társulatának tagja.

1987-ben született Budapesten. 2011 óta a Rátkai Márton Színházi Műhely tagja. Korábban a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán végzett, egyik szakdolgozatában a budapesti színházak működését vetette össze.
Az ott eltöltött évek során megfordult különböző alternatív társulatokban, majd ezt…

 Fortsæt

Nuværende programmer


Der er p.t. ingen forestillinger

Színész.

A Tesla Teátrum társulatának tagja.

1987-ben született Budapesten. 2011 óta a Rátkai Márton Színházi Műhely tagja. Korábban a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán végzett, egyik szakdolgozatában a budapesti színházak működését vetette össze.
Az ott eltöltött évek során megfordult különböző alternatív társulatokban, majd ezt követően csatlakozott a Rátkai Márton Színházi Műhelyhez, ahol rendezőasszisztensi feladatokat is ellátott. 2017 óta a Magyar Nemzeti Filmalap által szervezett képzésen filmkészítést és rendezőasszisztenciát tanul, melynek keretében rendszeresen vesz részt forgatásokon, a felvevőgép mindkét oldalán.

Korábbi szerepek:
Rómeó és Júlia - Dajka
Tartuffe - Dorine
Élektra - Élektra
Liliomfi - Erzsike

Aktuális szerepek:
Arthur Miller: Salemi boszorkányok - Elisabeth Proctor

Anbefalinger



Jegyek

Vegye meg jegyét online!

Váltsa meg jegyét online, bankkártyás fizetéssel!

A jegyvásárlási információkat itt találja.

Mobil app

VeszprémFest2025

Töltse le applikációnkat, hogy első kézből értesülhessen legfrissebb híreinkről, fellépőkről, eső esetén helyszínváltozásról.

Elérhető Android és IOS rendszerekre az ismert helyeken, vagy ide kattintva :

Android IOS
Kiemelt támogatók
Támogatók
Szakmai szervezetek

Büszkék vagyunk arra, hogy térségünk vállalatai elkötelezettek a helyi kultúra és közösség életének folyamatos fejlődésében, közös értékeink megőrzésében.

® VeszprémFest 2016 - Minden jog fenntartva.