Jegyvásárlás

Umelec


Tamás Keresztes
2

Tamás Keresztes

Narodenie: 1978. március 24. (Debrecen)

Színművész, autodidakta zenész-zeneszerző.

Tízéves volt, amikor egy nyári színésztáborban megismerkedett Porcsin Lászlóval, aki a két hetes turnus végén meghívta a nagy hírű debreceni alkotó műhelybe, az Alföld Színpadra. Ezt követően Pinczés István beválogatta a Légy jó mindhalálig című musical gyermekszereplői közé. A darab bemutatója 1991. április 19-én…

 Viac

Aktuálne programy


Nenašiel sa žiaden aktuálny program.

Színművész, autodidakta zenész-zeneszerző.

Tízéves volt, amikor egy nyári színésztáborban megismerkedett Porcsin Lászlóval, aki a két hetes turnus végén meghívta a nagy hírű debreceni alkotó műhelybe, az Alföld Színpadra. Ezt követően Pinczés István beválogatta a Légy jó mindhalálig című musical gyermekszereplői közé. A darab bemutatója 1991. április 19-én volt a debreceni Csokonai Színházban. Ettől kezdve színpadközelben volt, úgy is, mint az Ady Endre Gimnázium drámatagozatos osztályának tanulója. Érettségi után – néhány társával együtt – ígéretet kapott a színház igazgatójától, hogy foglalkoztatja, ha nem sikerül a felvételije az egyetemre. Erre a hátországra szüksége is volt, mivel csak a negyedik próbálkozása járt sikerrel. Diplomavédés után először csak szabadúszóként számított rá a Katona József Színház. Rövid időn belül azonban szerződést kapott, mivel foglalkoztatásának finanszírozása gazdaságosabb volt ebben a formában. Azóta is sokféle feladattal látja el a teátrum, klasszikus és modern produkciókban is.

Egyik meghatározó alkotója a Vajdai Vilmos által létrehozott TÁP Színháznak. Találkozhatunk nevével más alternatív társulatok színlapján is (Dumaszínház, A38-as hajó, Pince Színház, stb.). Több hangszeren virtuóz módon játszik; zenét szerez, hangszerel, saját építésű stúdiójában felvételeket kever. Billentyűse és szerzője a SADANT nevű formációnak.

Díjai:
Színikritikusok Díja 2005 (2005 – a legígéretesebb pályakezdő)
POSZT, a Pesti Műsor Díja (2005 – a legjobb 30 év alatti színész)
PUKK-díj (2005)
Máthé Erzsi-díj (2005)
Junior Prima díj (2008)
Jászai Mari-díj (2012)
Az év színházművésze (2017)
Színikritikusok díja: A legjobb férfi főszereplő (2017)
Venczel Vera-emlékdíj (2024)
44. Magyar Filmszemle – Legjobb férfi főszereplő-díj /Marsra Magyar!/ (2025)

Film:
Szabadság, szerelem (2006)
Rokonok (2006)
Nejem, nőm, csajom (2012)
Aglaja (2012)
Isteni műszak (2013)
Mancs (2014)
Kincsem (2017)
A Viszkis (2017)
Lajkó – Cigány az űrben (2018)

TV:
Vadkacsa (2008)
Koccanás (2009)
Messze Európában (2009)
Éji séták és éji alakok (2010)
Nyár utca, nem megy tovább (2011)
Chili vagy Mango (2013)
Tóth János (2018)

Színházi zenei munkák:
Szentivánéji álom (Társszerző, Keresztes Gáborral)
Vadászgörény
Szép magyar komédia
Reviczky
A nagy Sganarelle és Tsa (Don Juan)
Motel (Társszerző, Kunert Péterrel)
Lány kertben (Társszerző, Jean-Philippe Heritier-rel)
Menyekbe vágtató prolibusz
Egy őrült naplója

Ponuky



Jegyek

Vegye meg jegyét online!

Váltsa meg jegyét online, bankkártyás fizetéssel!

A jegyvásárlási információkat itt találja.

Mobil app

VeszprémFest2025

Töltse le applikációnkat, hogy első kézből értesülhessen legfrissebb híreinkről, fellépőkről, eső esetén helyszínváltozásról.

Elérhető Android és IOS rendszerekre az ismert helyeken, vagy ide kattintva :

Android IOS
Kiemelt támogatók
Támogatók
Szakmai szervezetek

Büszkék vagyunk arra, hogy térségünk vállalatai elkötelezettek a helyi kultúra és közösség életének folyamatos fejlődésében, közös értékeink megőrzésében.

® VeszprémFest 2016 - Minden jog fenntartva.