Program


Aktuális előadások



 Amy Macdonald

Amy Macdonald, Skóciából érkező énekes, gitáros és dalszerző, tevékeny életet él; sorra kapja a felkéréseket, kiemelt eseményeken képviseli hazáját, európai fesztiválokon szerepel óriási közönség előtt, vagy éppen hajtja a szüntelen alkotási vágy. Ugyan már számos területet átfogó, egy évtizedes zeneipari sikerkarrier áll a háta mögött, Amy Macdonald még mindig csak a húszas éveiben jár.
Skócia talán leghíresebb, fiatal női művészeként - a futball iránti rajongásáról nem is beszélve -Macdonald két, hazájában megrendezett, világszerte érdeklődéssel kísért sportesemény megnyitására is felkérést kapott: 2014-ben a Nemzetközösségi Játékok, majd pedig a Ryder Cup nyitó ünnepségén énekelhetett.
2007-ben tört be első albumával, a This Is the Life-fal, amiből több mint 3 millió példányt adtak el világszerte. Legutóbbi, elképesztően sikeres negyedik, Under Stars című albuma pedig 2017-ben jelent meg, ez eddigi talán „legrockkosabb” lemeze. Az Under Stars a 29 éves Amy Macdonald karrierjének minden szempontból a tetőpontja. Még inkább előtérbe kerül és dominál híresen telt hangja. Jól ismert dallamai még erősebb, merészebb és lenyűgözőbb formában jelennek meg. Új társai lehetőséget adtak számára, hogy még jobban elmélyedjen az alkotásban. A hozzá közel álló, hasonló gondolkodású zenészekkel való együttműködés megadja számára a szabadságot, hogy újabb magaslatokat érjen el.
Veszprémi koncertjén először hallhatjuk őt élőben Magyarországon.

Aloe Blacc

“Wake me up” című mega-slágerével, melyet a svéd DJ, Avicii számára énekelt és közreműködött a megírásában, és amely feljutott a listák élére szerte a világon több mint 100 országban, a Grammy-díjra jelölt énekes-dalszerző megmutatta, milyen ellenállhatatlan erővel képes megragadni az emberi érzelmek komplexitását.
Blacc harmadik szólóalbuma, a Lift Your Spirit, még tovább lendíti a folk-, a soul és a popzene fúzióját, és az eredmény egyrészt kétségtelenül élvezetes, ugyanakkor az üzenetére is érdemes odafigyelni.  Friss szemléletű értelmezést adva olyan legendák zenéjéhez, mint Sly Stone vagy Stevie Wonder  ̶  a Lift Your Spirit olyan dalokra épül, melyekben Blacc költői, mégis metsző dalszövegei, a szenzációs fülbemászó dallamok és az irgalmatlanul jó ritmusok összhangban állnak.
Miután a Wake Me Up több mint 5 millió példányban kelt el az Egyesült Államokban, és fél milliárd megosztást ért el, Blacc egyik fő törekvése, hogy népszerűségét a társadalmi változások érdekében használja, mialatt zenéjét továbbra is tudatos pozitivitással tölti meg. “Ami a szövegíráskor a valódi célom, hogy megpróbálom a hátrányos helyzetben lévők történeteit elmesélni és mind azokat az akadályokat, amelyekkel meg kell birkózniuk életük során” – mondta Blacc.

 

Helyszín-História Kert:

A fesztivál szabadtéri helyszínének háttereként 13 éven át a Veszprémi Vár érseki palotájának gyönyörű barokk épülete szolgált.  A palota felújítása miatt 2017-bena nagyszínpad leköltözött a nem kevésbé festői História Kertbe, az egykori érseki pihenőkertbe, ahol impozáns környezetben, a Séd patak partján várta, és várja 2018-ban is négy estén át közönségét.
A rendezvény esőhelyszíne a Veszprém Aréna.



Ajánló


A legendás énekes és dalszerző turnéjának következő állomása a VeszprémFest, ahol pop és…

Jojo Mayer, New Yorkban élő svájci dobos, kreatív és újító technikájának köszönhetően a…

“Találkozzunk Veszprémben!” --- VeszprémFest zenei fesztivál

Jegyek

Vegye meg jegyét online!

Váltsa meg jegyét online, bankkártyás fizetéssel!

A jegyvásárlási információkat itt találja.

online jegyvásárlás

Mobil app

VeszprémFest2016

Töltse le applikációnkat, hogy első kézből értesülhessen legfrissebb híreinkről, fellépőkről, eső esetén helyszínváltozásról.

Elérhető Android és IOS rendszerekre az ismert helyeken, vagy ide kattintva:

Android IOS