Jegyvásárlás

Artyści


Gábor Heilig

Gábor Heilig

Ur.: 1949 október 27. (Budapest)

Zeneszerző, szövegíró, előadóművész.

1966-ban jelentek meg első dalai (Aki rózsát kap, Falba verem a fejem). Női fodrászként és maszkosként dolgozott. 1972 óta csak a zenével foglalkozik. Megalapította a Kerek-Perec együttest. 1975-ben az Apostol, 1976 és 1979 között a Gemini együttesben, 1980-tól pedig néhány éven át a Bojtorján…

 Więcej

Aktualne tytuły


Żaden tytuł nie jest aktualnie grany.

Zeneszerző, szövegíró, előadóművész.

1966-ban jelentek meg első dalai (Aki rózsát kap, Falba verem a fejem). Női fodrászként és maszkosként dolgozott. 1972 óta csak a zenével foglalkozik. Megalapította a Kerek-Perec együttest. 1975-ben az Apostol, 1976 és 1979 között a Gemini együttesben, 1980-tól pedig néhány éven át a Bojtorján együttes kültagjaként játszott. Később önálló előadóként, majd Ihász Gáborral dolgozott együtt (Te és én, Állj meg kislány). 1981-ben Eszményi Viktóriának írta a Vidéki lány vagyok című dalt, majd négy nagylemezt (Nekem Ő a legszebb, Veled és nélküled). Musicaljét (Császárok) bemutatta a Magyar Televízió. Színházi és filmzenéket írt, dolgozik gyerekeknek (Három kívánság), a Rádiókabarénak. A 100 Folk Celsius együttes tagja, négy nagylemezt írt velük.

Díjai:
Kollektív Purlitzer-díj (2000)
A Magyar Rádió többszörös nívódíjasa

Lemezeiből:
Nekem ő a legszebb (1984)
Veled és nélküled (1986)
A zapa meg a zanya (1991)
Tátika (1992)

'HERNÁDI pont

'HERNÁDI pont

Belvárosi Színház
  • Zenész
Emlékszilánkok

Emlékszilánkok

Veszprémi Petőfi Színház
  • A Magyar Rádió többszörös nívódíjasa, Kollektív Pulitzer-díjas zeneszerző, szövegíró, előadóművész.
HERNÁDI PONT - Orlai Produkció

HERNÁDI PONT - Orlai Produkció

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Zenész
Kabaré retro - összeállítás Tabi László írásaiból

Kabaré retro - összeállítás Tabi László írásaiból

Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft.
  • Kierownik muzyczny
Kalauz Jutka - Premier

Kalauz Jutka - Premier

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Kierownik muzyczny
Kalauz Jutka zenés

Kalauz Jutka zenés "Pitypalatty"

Karinthy Színház
  • Kierownik muzyczny
KERN | Születésnapi koncert

KERN | Születésnapi koncert

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Vendégművész
KERN ANDRÁS - Lövölde Tér / Vendég: HERNÁDI JUDIT ÉS HEILIG GÁBOR

KERN ANDRÁS - Lövölde Tér / Vendég: HERNÁDI JUDIT ÉS HEILIG GÁBOR

Általános
  • A Magyar Rádió többszörös nívódíjasa, Kollektív Pulitzer-díjas zeneszerző, szövegíró, előadóművész.
KERN ANDRÁS - Lövölde Tér / Vendég: HERNÁDI JUDIT ÉS HEILIG GÁBOR

KERN ANDRÁS - Lövölde Tér / Vendég: HERNÁDI JUDIT ÉS HEILIG GÁBOR

Általános
  • A Magyar Rádió többszörös nívódíjasa, Kollektív Pulitzer-díjas zeneszerző, szövegíró, előadóművész.
KERN ANDRÁS - Lövölde Tér / Vendég: HERNÁDI JUDIT ÉS HEILIG GÁBOR

KERN ANDRÁS - Lövölde Tér / Vendég: HERNÁDI JUDIT ÉS HEILIG GÁBOR

Általános
  • A Magyar Rádió többszörös nívódíjasa, Kollektív Pulitzer-díjas zeneszerző, szövegíró, előadóművész.
Kern András koncert - Lövölde tér

Kern András koncert - Lövölde tér

GAG Management Kft.
  • Vendég
Kern András zenés estje - Te majd kézenfogsz...

Kern András zenés estje - Te majd kézenfogsz...

Müpa
  • ének, gitár / vocals, guitar
Lövölde tér

Lövölde tér

Veszprémi Petőfi Színház
  • Zenész
Lövölde tér - KERN ANDRÁS estje

Lövölde tér - KERN ANDRÁS estje

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • A Magyar Rádió többszörös nívódíjasa, Kollektív Pulitzer-díjas zeneszerző, szövegíró, előadóművész.
Lövölde tér - Kern András estje

Lövölde tér - Kern András estje

Koncert.hu
  • Vendég
Lövölde Tér - Kern András estje

Lövölde Tér - Kern András estje

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Vendég
Lövölde tér - Kern András estje

Lövölde tér - Kern András estje

Kisfaludy Színház
  • Vendég
LÖVÖLDE TÉR | Kern András estje

LÖVÖLDE TÉR | Kern András estje

AGORA Sport és Szabadidő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • A Magyar Rádió többszörös nívódíjasa, Kollektív Pulitzer-díjas zeneszerző, szövegíró, előadóművész.
Lövölde tér- Kern András estje

Lövölde tér- Kern András estje

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Aktor
Lövölde tér, Kern András estje

Lövölde tér, Kern András estje

Móricz Zsigmond Színház
  • Vendégművész
Markos - Nádas 30

Markos - Nádas 30

Kölcsey Központ
  • Aktor
Pesten születtem - Kern András koncertje

Pesten születtem - Kern András koncertje

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Aktor
Több, mint koncert - Hernádi Judit estje

Több, mint koncert - Hernádi Judit estje

Kölcsey Központ
  • Aktor

Polecamy


Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.



Jegyek

Vegye meg jegyét online!

Váltsa meg jegyét online, bankkártyás fizetéssel!

A jegyvásárlási információkat itt találja.

Mobil app

VeszprémFest2025

Töltse le applikációnkat, hogy első kézből értesülhessen legfrissebb híreinkről, fellépőkről, eső esetén helyszínváltozásról.

Elérhető Android és IOS rendszerekre az ismert helyeken, vagy ide kattintva :

Android IOS
Kiemelt támogatók
Támogatók
Szakmai szervezetek

Büszkék vagyunk arra, hogy térségünk vállalatai elkötelezettek a helyi kultúra és közösség életének folyamatos fejlődésében, közös értékeink megőrzésében.

® VeszprémFest 2016 - Minden jog fenntartva.