Jegyvásárlás

Artyści


Bálint Rada
3

Bálint Rada

Ur.: 1989. április 15., Budapest

Színművész.

Öt éves korában került be a színház világába, amikor Földessy Margit stúdiójának foglalkozásain vett részt egészen egyetemi tanulmányainak kezdetéig. 2008-ban tette le az érettségit a budapesti József Attila Gimnáziumban, majd egy évig az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar szakos hallgatója. A sikeres felvételivizsgát követően, a Zsámbéki Gábor…

 Więcej

Aktualne tytuły


Żaden tytuł nie jest aktualnie grany.

Színművész.

Öt éves korában került be a színház világába, amikor Földessy Margit stúdiójának foglalkozásain vett részt egészen egyetemi tanulmányainak kezdetéig. 2008-ban tette le az érettségit a budapesti József Attila Gimnáziumban, majd egy évig az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar szakos hallgatója. A sikeres felvételivizsgát követően, a Zsámbéki Gábor és Zsótér Sándor vezette színészosztály tagja a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 2013-ban ösztöndíjasa volt a londoni National Theaternek. Tagja volt a Momentán Társulatnak, és egyik alapítótagja a -011 alkotócsoportnak. 2014 óta a Centrál Színház állandó művésze.

A Színház és Filmművészeti Egyetem színművész szakán hallgató.(2009 - 2014)

Díjai: Plomba-díj: a Centrál Színház társulatának díja 2015

Színházi munkái:

Antigoné: színész, Művészetek Völgye 2010 - Kapolcs
Futótűz: színész, FÜGE Produkció
Kutyaszorítóbban: színész, Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis
Meller-hadnagy: színész, Katona József Színház
Mi újság, múlt század?: színész, IBS Színpad
Minden lében három kanál: színész, IBS Színpad
Rendőrség: színész, Örkény István Színház
Boris Vian: Tajtékos napok (Chick)
Widder Kristóf: Selyma...! (Kamarás, Iván)
Szophoklész: Philoktétész (Neoptolemosz)
Anton Pavlovics Csehov: Meggyeskert (Jasa)
Martin McDonagh: Leenane szépe (Ray Dooley)
Molière: Képzelt beteg (Cléante)
David Lindsay-Abaire: Jó emberek (Stevie)
Kiss Márton, Baráthy György, Darvas Ferenc: Broadway felett az ég

Michael Frayn: Függöny fel! - Garry - Roger Lillicap (Centrál Színház)
David Lindsay-Abaire: Jó emberek - Stevie (Centrál Színház)
William Shakespeare: Sok hűhó semmiért - Claudio, firenzei nemes (Centrál Színház)
László Miklós:  Illatszertár - Árpád (Centrál Színház)
Henry Lewis, Jonathan Sayer, Henry Shields: Ma este megbukunk - Dénes-Perkins (Centrál Színház)
Paul Portner: Hajmeresztő - Tony Withcomb (Centrál Színház)
David Lindsay-Abaire: Tökéletlenek - Kenny (Centrál Színház)
Tracy Letts: A nevem Mary Page Marlowe - Szereplő (Centrál Színház)
Jeremy Kareken - David Murrell - Gordon Farrell John D’Agata és Jim Fingal könyve alapján: Mi történt Vegasban - Jim Fingal (Centrál Színház)

Filmjei:

Franciska vasárnapjai (1997)
Csocsó, avagy éljen május elseje! (2001)
Le a fejjel! (2005)
Originál Láger (2006, rövidfilm)
Haction – Szemrebbenés nélkül rész (2014, tv-sorozat)
The Leaving (2015, rövidfilm)

Polecamy



Jegyek

Vegye meg jegyét online!

Váltsa meg jegyét online, bankkártyás fizetéssel!

A jegyvásárlási információkat itt találja.

Mobil app

VeszprémFest2025

Töltse le applikációnkat, hogy első kézből értesülhessen legfrissebb híreinkről, fellépőkről, eső esetén helyszínváltozásról.

Elérhető Android és IOS rendszerekre az ismert helyeken, vagy ide kattintva :

Android IOS
Kiemelt támogatók
Támogatók
Szakmai szervezetek

Büszkék vagyunk arra, hogy térségünk vállalatai elkötelezettek a helyi kultúra és közösség életének folyamatos fejlődésében, közös értékeink megőrzésében.

® VeszprémFest 2016 - Minden jog fenntartva.